___________________Dr. Telkes József___________________  

 

Pécsett szerzett orvosi diplomát és pszichiáter szakvizsgát.


Az egyetemi klinikát és az orvosi hivatását cserélte fel Pécsett egy lakótelepi mentálhigiénés modellkisérlet kedvéért, azzal a felkiáltással, hogy több embernek tud így segíteni.

Budapesten az MTA Szociológiai kutató Intézetében Ferge Zsuzsa mellett dolgozott, majd az Állami Ifjúsági és Sporthivatalban két évet, végül fél év alatt az akkori egészségügyi miniszter megbízásából átszervezte az Országos Egészségnevelési Intézetet.

A fejvadászattal Amerikában ismerkedett meg.
A
Hill Internationalt behozta magyarországra, elindította a céget, majd ezt követően alapította meg saját fejvadász cégét.
Ekkortájt jelentette meg az
Állásvadászat című nagysikerű könyvét, amely immár 18 éve a legnépszerűbb olvasmány állás változtatás idején. Hasonlóképpen siker, kiadói nívódíjat kapott kötete A válás lélektana.


A 90-es évek közepén keresett magának egy network marketing céget tudatosan. Könyvet akart irni róla, amely később Ki mer gazdag lenni? címmel jelent meg, hálózatok munkatársaitól kapható (könyvesboltba nem kerül).
Akkor még nem tudta, hogy nem csak könyv, de életreszóló szenvedély, hivatás lesz ebből a kísérletből.

Grafológiai Intézet társtulajdonosa az alapítástól 2004-ig. Részt vett az Inside és az Excellence cégek elindításában is. Támogatja Kulcsár Gyula felfedezésének, a Culevitnek a megvalósulását.

A 90-es évek végén feleségével, Tátrai Máriával a közkedvelt Családi Kör című Tv műsort vezette. Vállalati rendezvények gyakori előadója, tréner, az első magyar fejvadász képzés elindítója. Kedvenc lakossági programja a Kérdezéstechnika.


2002-ben kezdte a
Japántapasz importálását.

2008-tól a Japántapasz, az Élet Gyöngye és a Jiaogulan termékek forgalmazását fokozatosan az interenetre tereljük, miközben a végletekig leegyszerüsitettük az érdekeltségi rendszerünket.  (20% jutalék + 10% prémium)

2009-ben indul a NetSzemle 2.0 és - szisztematikusan - a Startnap.com project, hamarosan követi a Tapasztalatok.hu. Az alapelvek változatlanok.


________________________________________________________________________________________

 Email Tel.: +36 1 457-0903   +36 30 222 7003     www.telkes.net

*Irodai nyitvatartás: csütörtökön 13,00-18,00 óráig. Irodavezető: Smaroglay Ferenc

>>>

dtj. | 13:24 |

Bemutatkozás

.

.

Linkek

- Japántapasz
- Agykontroll
- Bagolyvár Kiadó
- Fejvadászok
- Culevit
- Kulcsár Gyula

Archívum

- 2006. 04. 01.

Egyéb

- rss